2012. március 12., hétfő

Szószövet


Ne kelljen a hátad mögé állva megráznom téged
csak hadd fordítsak egyet a válladon
hadd nézzelek
hogy lássam:  a törés mentén fakad a nevetés
és tekintetem a tanúja
a pillanatnak ami

Megengedi hogy a szavaim tovább kússzanak
hangulattá formálódjanak
keretbe foglaljanak
meg ne határozzanak de feloldozzanak

Mindabban a szépségben, amit adtál
önmaguk maradjanak
ne változzanak
csak gomolyogjanak

Áramoljanak
szememben formáljanak
megragadjanak
megjegyezzenek
megszagoljanak
veled maradjanak

(formálódott 2011 és 2012 tavaszán)

Ma ennyire futja..

... pedig még csak reggel van, de már az ólmos esti tompaság ül a fejemen.
Itt van valami, a tüdőből fújt, lélek mellől szóló, puha és bánatos reményről. Személyesen Wahorn András képzőművésztől, és ettől a muzsikától nem tudok szabadulni. Van olyan, hogy kell egy kis remény, és csak az. Mikor nem tudod, hogy miért, mert akkor látod meg ha beteljesül, és megtaláltatik az, ami most még csak mint remény jegyezhető elő.. valami, ami olyankor is belóg az ablakon, a ködös szürke reggelből, amikor úgy tűnik, minden teljes.. 

Ha igazi tárgya volna, már vágy volna. 
Talán csak be kellene vallani..

http://soundcloud.com/wahorn/the-soft-sad-hope-a-halk

2012. március 4., vasárnap

Ha nincs...


Nincs penge
mi mélyebbre vágna

Szárny,
mi forróbb közelbe szállna

Ököl,
mi tompábban ütne

Hang,
mi élesebb lenne

Hideg,
de sikoltva reccsenne

az elme
mert kétfelé esne
de az éjjelnél
feketébb benne

a halál
ami válladra szállna
már nincs lét
ami holtabbá válna

(2010 őszén)

Október



Mint a barom, amit kétszer taglózott
ököl
Tor, minek minden székén a gúny
elnököl

Álltál míg ember állva
meglehet
Csak foszlott bélés cifráz kifordult
széleket

(2010 őszén)

magyarul

Ágoston véletlenül, pontosabban balszerencsének köszönhetően vetődött a kávézómba, amikor az egyik lakótársam a Magyar Konzulátusra igyekezett, hogy az útlevelét megújítsa.

- Te magyarul beszélsz, légyszíves, segíts rajtam- szólt az idegen, jól öltözött férfi, akit a lakótárs, a jó erős hazai bizalmatlanságtól vezérelve először alaposan szemügyre vett. Nem volt borostás, tiszta ruhát, jó minőségű dzsekit és cipőt, és egy válltáskát viselt a férfi, aki elmondta, előző nap érkezett Londonba, egy újsághirdetésre. - Amikor a reptéren találkoztam a férfival, aki a hirdetést feadta, elkérte a pénzt a lakbérre, és udvariasan kinyitotta a csomagtartót, hogy be tudjak pakolni. Aztán kisorolt a kocsival, hogy be tudjak szállni, de eltűnt a szemem elől a csomagjaimmal, mindennel együtt. Most itt várok a követség előtt, hogy ideadják az ideiglenes útlevelem, de azt a jogszabályok szerint csak akkor kapom meg, ha bemutatom a hazaútra szóló jegyemet. Minden pénzem a táskámban volt, és nemhogy jegyre, de ennivalóra sem maradt. Hajléktalanszállóra akartak küldeni, de akkor inkább az utca. Szerinted mit csináljak?- lakótárs itt kicsit elképedt, kicsit elgondolkozott, kicsit a hazai virtusra gondolt, kicsit megáldotta a magyar leleményeséggel egybefonódott aljasságot, és megadta egy Londonban élő magyar pap számát, hátha az, a jó Isten szabályai szerint majd segít. Adott pár fontot a férfinak, és hazajött. A pap nem került elő, talán az isteni hívószó tette süketté a telefonja csörgésére, nem tudni. Itthon eldöntöttük, segíteni fogunk, és bár akadtak ellenzői is az akciónak, végül hárman útnak indultunk, hogy vigyünk Ágostonnak ennivalót, egy kis pénzt és a magyar (vagy csak emberi?) természet ellenpéldáját. A férfi a megbeszéltek szerint a Victoria station-nél várt minket, és elmondta, hogy ha megmagyarázza, mi történt vele, az angol kapuőrök többnyire leengedik a metróba. Mi pedig kérdeztük, mindenről, megdöbbenve.- Otthonról felhívtam a hirdetésben talált számot, ahol egy kiváló modorú férfi tájékoztatott, hogy munkaközvetítéssel foglalkozik. Nem kér érte díjat előre, mert az törvénytelen, viszont van kiadó szobájuk, amit ki kellene vennem. Ha egy hónapot előre kifizetek, olcsóbban is adják, és mivel a férfi felesége a Job Centre-ben dolgozik, az egy hónap alatt biztosan találok munkát a gyógytornász végzettségemmel.- itt a férfi kicsit megállt a mesélésben, mélyet lélegzett, majd folytatta- Lefordíttattam a diplomámat, a magyar referenciámat is a kórházból, ahol lehúztam jó sok évet. Most összevonták, és én nem tudtam vállalni a beteg édesanyám mellől a napi 100 kilométeres utazást oda, ahová átvettek volna. Inkább kölcsönkértem félmillió forintot, és nekivágtam Londonnak, mert úgy gondoltam, az itteni keresetemből futja majd egy gondozóra is, és nekem is új életet kell kezdenem. Meghalt a feleségem, azóta nem jó otthon.- mi, emberi történetekre éhesen, kicsit kukkoló módjára körbeálltuk Ágostont, és szájtátva hallgattuk. Ez ám a valóságsó!.- A laptoptáskámban volt a pénz, azt is betettem a csomagtartóba, ahogy az irataimat, a fényképezőgépemet és az összes ruhámat. Pár perc múlva hívtam a férfit, aki akkor még felvette a telefont, és amikor számon kértem, hogy hol van, ennyit mondott: Így jártál öreg! - Ágoston, akinek elmondása szerint mindössze két font maradt a zsebében, itt abbahagyta a mesélést, nem is nagyon volt mit mondania, mi pedig tanakodni kezdtünk, mit csináljunk, hiszen az utcán nem maradhat. A többi lakótárs nem kívánta befogadni a férfit, még pár napra sem, a konyha kanapéjára sem, úgyhogy egyikőnk elment megtudni, hol van a legközelebbi kórház, ahol valami ürüggyel eltölthet pár órát éjszakánként. Hogy hazajegyre valója honnan lesz, arról fogalmunk se volt, húzódoztunk készpénzt adni egy idegennek. Igen, bizalmatlanok is voltunk, meg csórók is mostanában. Ágostont a Victoriánál hagytuk, mi pedig magunk elé meredve hazaindultunk. Aznap éjjel többször hívott minket, megköszönte a sült csirkét, a rizst és a csokoládét, majd elmondta, hogy elesett, és agyrázkódással kórházba került. Másnap reggel beszámolt róla, hogy stroke gyanújával máshová szállították, ahol mégiscsak kiderült, agyrázkódása van. Sajnáltuk szerencsétlent, de örültünk, hogy a kórházban legalább kap ellátást, ő meg mi zöldséges rizsünkről álmodozott, de azért örült, hogy a jóságunknak és a főzési szokásainknak köszönhetően a maradék három fontja megmaradt. Másnapra egy hozzánk közelebb eső pályaudvarra beszéltünk meg találkozót, feltéve, hogy el tud jönni, mert munka után, egy találka előtt csak odáig tudtam elloholni, hogy vigyek neki ennivalót. A kórházból szerencsére máris kiengedték, mondta, és nagyon éhes, úgyhogy el tud. A megbeszélt időpont előtt öt perccel értem az állomásra, és megláttam Ágostont, ahogy a Tesco felé sétál. (Ezek szerint megint gond nélkül metrózott, valóban jó szándékúak a tube alkalmazottai, hiszen aki járt már a föld alatt Londonban, az tudja, a bliccelés szinte kizárt. Rengeteg jó szándék és megértés, meg persze jó angol szükségeltetik, hogy valaki a történetét elmesélve keresztül-kasul utazgassa Londont) Szerencse, gondoltam, én is a Tesco-ba megyek, az otthonról kicsit szűkösen maradt ételt kipótolandó némi csokoládéval és süteménnyel- az tápláló is, és elálló is, ki tudja, meddig kell beosztania. Ágoston bement a Tesco-ba, én meg kicsi gyomortájéki bizsergéssel utána, és a bejáratnál már tudtam, nem fogok ráköszönni, inkább mint valami kutya, aki szagott fogott, követem a megérzésem. Bementem a boltba, és a polcok közötti folyosó végén láttam, hogy beáll a kasszához, kezében egy öt vagy tízfontos bankjegy, és kér valamit a pult mögötti polcról. Talán kéregetett, gondoltam, vettem szendvicset, csokiskekszet és süteményt, és utána mentem. Addigra eltűnt szem elől, de ahogy megkerültem a pályaudvar épületét, megláttam, hogy az út másik oldalán áll, és a zsebéből épp egy cigarettát húz elő. Meglátott, de azt nem, hogy őt figyelem, és gyorsan visszadugta a cigit a zsebébe, mint aki épp csak sétálgat ott. Én nagyot nyelve átmentem a zebrán, és odaléptem hozzá. - Köszönöm, hogy eljött, ma elindulok Dover-be, és ha átjutottam a kontinensre, hazastoppolok! - mondta borostásan vigyorogva, azzal elvette a szatyrot, és belenézett. -A Tesco-ban vettem, és láttam, hogy bent van, de nem értem utol- mondtam én, mire zavarba jött, és miután félbahagyott egy 'vennem kellett..' kezdetű mondatot, gyorsan az esti indulásról kezdett beszélni.
Este még jött tőle egy sms, hogy útban van a kikötőváros felé. - Ezek szerint fel tudott kéredzkedni a vonatra- örült meg egy lakótársunk, akit azért hívott fel délután Ágoston, hogy a lakótárs telefonon keresztül segítsen elmondani a történteket a vonat biztonsági őreinek, mert ő nem beszél angolul...
Kicsit megnyugodtunk, hogy hazajut, bár a holmija és a pénze, amivel kijött ide, sosem lesz meg, otthon viszont várja a munkanélküliség és a félmilliós adósság. Mi adtunk, amennyit éppen tudtunk, de a jövőre nézve felajánlottuk, hogy ha mégis szerencsét próbálna itt, abban is szívesen segítünk neki. Nem kérte. Lehet, bennünk sem bízott a lopás után, és lehet, hogy mások is megsegítették őt pár fonttal. Minden lehetséges. Az is, hogy egy ember a másikat kicsalja egy idegen országba, elvegye minden pénzét és iratát, és magára hagyja. Meg az is, hogy te, Ágoston, hazudtál nekünk. A pénzedről, a balesetedről, és az angol tudásodról is. És ha minden lehetséges, akkor ez is, de számomra mégis azzal váltál gyanússá, hogy eldugtad előlem azt a cigarettát, amit lehet (?), hogy alamizsnából vettél...
Most ezen elmélkedem egy kávé fölött, és azon, hogy igazuk van -e azoknak a magyaroknak, akik senkiben, - de leginkább saját honfitársaikban- sem bíznak, ezért sosem segítenek a bajba jutottakon..? Mert az, hogy én segítek, nem kérdéses, de még ezzel együtt sem tisztem megítélni annak az életútját, aki rászorul a segítségre. Nem sajnálom azt sem, amit adtam. Csak azt, hogy gyanúba keveredtél Ágoston.

2012. február 29., szerda

A megfelelés szellemvárosai

Azok az emberlakta települések, negyedek, amiket mára már minden lélek elhagyott, és csak a falak tanúskodnak arról, hogy valaha hús és vér is járt közöttük, a szellemvárosok. A csernobili katasztrófa gyilkos vidékén, a világválság sújtotta autó-metropolisz gyárnegyedében, vagy a némán elterülő Alföldön is egyre gyakrabban rogynak meg a falak, kopnak el színek az emberkéz gondoskodásának hiányában. Először csak elkorhadnak a kerítés lécei, felpattog a festés a nedves falakon, majd egyre több reggelen vet vetemedett tekintetet a ház ablakszeme a rothadó városra. Az egykor egyenes falak meggörbülnek, mert nem bírják el a hullámzó tetőt, az áporodott padlásszagot, feledik a feljárón koppanó lépteket. Az utolsó lépések zaja rég elhalt, és mikor az emléke is követi, a mezők felől lassan vissza indul az élet, és szépen, finoman kúszva át a repedéseken hálót fon a téglák köré a gaz.



Van még egy hely, ahol mindennél több szellemváros vert tanyát- az emberi lélek. Mert nehezen hiszi el, hogy önmagán kívül soha nem lehet 'minden rendben'..

Túlélheted a saját halálodat, az anyádét vagy a gyerekedét, de hazug ábránd az a kép ami azt mutatja, hogy ha túléled 'utána könnyebb lesz minden'. Nem. Te lehetsz mindössze könnyebb, ha a letaglózó nehézség során elfogadod, hogy eleve súlytalan vagy. Azért kapod azokat a pofonokat, amik térdre kényszerítenek- hogy megérezd, semmi sem vagy valójában, bármilyen nehéz vasmacskákat  is kötözöl a bokádhoz pénzből, autóból, falakból, csalóka biztonságból. Semmi sem igaz abból a megfogható gyűjteményből, amit önnön vágyaid szerint szedegettél föl, alakítottál olyanná, mint amilyennek Magadat szeretted volna látni. Építhetsz falakat, házakat, akár egész városokat is magad köré, a világ attól nem lesz könnyebb, nem lesz a te világod, nem leszel benne otthon. Megalkotod a saját, omladozó falú szellemvárosaidat, amiben nem jár lélek, amik körülvesznek, és nem engednek, csupán a saját kísérteted látod átsuhanni olykor a hulló mennyezet alatt. Szép lassan elfelejtesz te is élni, gazként fonja be a lelked a lét értelmének örök kérdése. Amint kívül, úgy belül - mondják.



Mert az épített falak csak díszletek, amiket idővel gyűlölsz majd nézni, hiszen hazudnak neked arról, hogy hogy kell nagyobb lenni, többet szeretni, bölcsebben élni. Szándékod szerint a vágyaidat építed magad köré. Ám kihelyezni őket magadból lehetetlen, attól fényevesztett, groteszk tükörré válnak csak, és meglátod bennük, milyen szánalmas próbálkozássá válnak a belső igényeidre adott külső válaszok... És csalódsz, mert minden háznál van magasabb, minden autónál van gyorsabb, és minden pénznél van több. Csakúgy, ahogy minden hatalomnál van erősebb, minden válasznál biztosabb. De az nem más, mint a magad ereje, amit kérdés meg nem ingat, de árnyék rávetülhet, fal eltakarhatja. A magad vágya, ami mindent elmond rólad, de idegen hang kinevetheti, és a falak árnyéka elsorvaszthatja. Azoké a falaké, amiket építettél, mert nem boldoggá váltál, hanem jóvá. Hatalmassá. Elismertté. Idegen hangok kérdésére adott hazug válasszá-hiszen a magad kérdéseire másoknak válaszoltál. Tudtad, hogy hiányzik valami, de azt nem tudtad meglátni, hogy nem körülötted, hanem benned..
Azt fájó bevallani, nehéz felvállalni. De bátran nézz oda, ahol fájdalmaidat őrzöd, hisz csak azokkal van dolgod, semmi mással, és csak neked, senki másnak. Mert a hiányérzet szülte vágyaid belőled fakadnak, te magad vagy a földjük, egyedül te válhatsz azzá, amit egy valódi tükörben látni akarsz, a környezeted sohasem.
A magad építette szellemvárosokat pedig te is hagyd el, hadd nőlje be a gaz, lassan, hüvelyenként avászkodva be az omló falak közé a nap, a malter és a téglák közé a természet.


2012. február 24., péntek

Garmon és a klasszikusok

Garmon élete eleve ellentmondásokkal indult, annak ellenére, hogy ő maga nagyon is egyértelműen kereste a megfelelő történetet, bár olvasni e célból nem akart. Egyrészt volt csápja, de mégsem volt igazi skorpió, és már azzal is, hogy a halál közelében jött világra, valami föloldhatatlan ellentmondás részévé lett, aminek viszont az édesanyja titkon nagyon is örült. Anyja úgy gondolta, ez a témaválasztás méltó lesz ahhoz a nagy szerelemhez, amit Garmon kevésbé nagy jellemű apja iránt érzett, és egyúttal kellően móresre tanítja majd a nagyképű nővadászt. Garmon apjának mentségére legyen mondva, hogy aki Casanova emlékirataiban éli le az életét, annak nem lehet könnyű hűséget fogadni még akkor sem, ha olyan világszép könyvskorpió lép vele szaporodási egyezségre, mint Garmon anyja. (Garmon apja különben csak nagy férfiak nagy történeteit volt hajlandó elolvasni, és azt, hogy a könyv, ami a lábai alatt hever éppen ilyesmiről szól-e, már a hátlapról megtudta, és ha nem volt kedvére való, bele se mászott)
Így Garmon az 'Anna Karenina' második 'a' betűjénél látta meg a napvilágot, épp ott, ahol a hősnő a vonatsínre veti magát, kaján tréfát űzve ezzel a kis könyvskorpió édesapjának aggodalmaiból, aki mindenáron valami férfias történetet szentelt volna fiának, ha rajta múlik. De nem rajta múlt, mert Garmon anyja viszont Woolf egyik korai művében élt a nagy találkozásig, és bár a nagytermészetű könyvskorpió kitartó tánca elbűvölte és szaporodásra ösztönözte, az öngyilkos történetek iránti vonzalmát mégsem tudta levetkőzni. Fanyar humorát állítólag egy Karinthy-kötetben tanyázó nagybácsitól örökölte, mindenesetre Garmon apja nem nevetett, mikor meglátta az 'a' betűben kuporgó, formás és egészséges, kutató tekintetű fiát.
- Fiam, ma megtanítlak olvasni!
- Mi az az olvasás papa?
- Hát az, hogy megismered azt a könyvet, amiben laksz.
- Ezt itt? - mutatott Garmon maga alá, épp az 'a' betű hasa által keretezett fehér foltra. 
- Ezt nem! Valami olyat keresünk neked, ami férfias, és belefészkelhetsz egy egész skorpióéletre.
- És ha én nem akarok könyvekben lakni?
Garmon apja erre a badarságra már nem is válaszolt, hanem elindult egyenesen a könyvgerinc tetejére, hogy szétnézzenek a Nagy polcon, és valami tanulásra alkalmas írást keressenek az ifjúnak. Garmon hamar megismerte a betűk világát, viszont kedvenc időtöltése mégis közelebb állt a lázadáshoz, mint az olvasáshoz, ami Garmon anyjának nagyon imponált, az apját viszont elkeserítette. Csalódottan vette tudomásul, hogy fia kutató tekintete nem csinos csápokat, hanem sokkal inkább valami új, nem is létező világot keres, a történetekből meg sokkal jobban vonzódik ahhoz, ami nem az anyanyelvükön, hanem valami idegen nemzet szavaival íródott. Ebből mindössze egy volt a polcon, valami gyűjtemény, furcsa kártyalapokkal és különféle játékokkal az oldalain. Sosem lesz igazi férfi ebből a gyerekből! - morfondírozott, mikor Garmont se a kitartó olvasásra, se a nők hajkurászására nem tudta rávenni. Mert Garmon inkább azzal szórakozott a fülszövegek elemezgetése helyett, hogy oldalazó skorpiójárásban új szavakat alkotott a könyvoldalak betűiből, épp ezért hamar kifalta az ábécéskönyvet, a képes lexikonokat meg egyenesen kinevette, a gyerekkönyveket pedig az első alkalommal letudta, egy életre. Apja próbálta jobb belátásra bírni a Tékozló fiú történetével, de Garmont ebből csak a sűrű szövésű írás régies szavai, és az ezekből alkotott nagyon is modern, olykor obszcén kifejezések érdekelték, a tanulság nem. Amikor apja elképedt ezen a szemtelenségen, anyja elvitte a kisszobába, ahol az ágy alatt talált Kassák versek képein kedvére táncolgathatott, a legváratlanabb szavakat alkotva meg ezzel mamája nagy örömére, apja csillapíthatatlan bosszúságára. Garmont azonban vajmi kevéssé érdekelte apja véleménye, mert magányos hősnek képzelte magát, aki sokkal többre tartotta a vargabetűket, mint a szentírást. Mindebben a kalandozásban társa is akadt a kissé hipochonder Moli személyében, aki nevét egy olyan nyomatról kapta, amin az 'ére' már nem látszott, mert a kezdő rendező asszisztens még nem tanult meg bánni az öreg nyomtatóval, ami olykor akadozó összeköttetésben állt saját lelkével, a kifogyóban lévő tintapatronnal. Moli - aki a Képzelt beteg egyik olvasópróbáján született a helyi színházban- véletlenül került Garmonék könyvkupacába, mikor az egyik előadás előtt eltévedt a nézőtéren, és a Kassák kötet gazdájának zakójába kapaszkodva élte túl az utat a hideg őszi éjszakában. Sok, a trükkmester szobájában heverő Bibliából megismert imát elmondott, míg a meleg szobába értek, és az íróasztal mellett álló székre nem dobták a barna zakót, közben nagy tisztelettel gondolt azokra az aranyásókra, akik tüdőgyulladás nélkül vészelték át a teleket Alaszkában. Azonnal le is mászott a biztonságosnak tűnő ágy fedezékébe, és épp a kutat formázó betűk egyikének káváján tűnődött a lehetséges meghűlésén, mikor Garmon szokásos éjjeli kirándulásainak egyik célpontjába, a Kassák kötetbe nem érkezett. 
- Mit csinálsz itt? - kérdezte Moli.
- Új szavakat.
- Ott van jó sok a könyvespolcon- mondta Moli, közben eltűnődött, miféle új titkos kórok nevéről tudhat a másik? 
- Azokat mindenki ismeri. Én olyanokat csinálok, amit senki sem ismer.
- Mondj egyet!
- Scrabble.- mondta Garmon, és büszkén kitárta csápjait, amikkel már majdnem egy nagybetűnyi méretűre nőtt.
- Scrabble? Hát ez meg mit jelent?
- A Scrabble egy olyan hely, ahol nem falevelek, hanem betűk lógnak faágakon, és mindenki azt a szót szedi le a fáról, amire éppen szüksége van. - Garmon itt nem mondott teljesen igazat, mert ezt, vagy egy hasonló szót ő látott valahol, de csak arra emlékezett, hogy sok-sok betű volt egy helyen, amiből mindenki kivette a neki legszükségesebbeket. Viszont ugyanezen a napon Garmont az apja szokásos fiús történeteivel traktálta, most egy Nemecsek nevűével, aki órákig gubbasztott egy fán, hogy az ellenséget kilesse, a végén mégis jól megfürösztötték. Aznap éjjel Garmon faágakon várakozott, nagy felfedezéseket téve a levelek helyén lógó betűkből alkotott szavak között.
Másnap az anyja megnézte az álmoskönyvben: fával álmodni tudást jelent. Garmon hitte is meg nem is anyja szavait, de mivel álmában beleszeretett a felfedezés érzésébe, attól kezdve tudta, hogy neki nem a nappali szoba könyvespolcán van a helye, és most újra gondolkodóba esett, hová is mehetne? Molit mindeközben nem hagyta nyugodni egy gondolat, és betegségei során is megtanulta, jobb minden eshetőségnek alaposan utána nézni.
- Milyen szóra lehet valakinek szüksége?
- Hát...ha mondjuk te egy gyáva könyvskorpió vagy, akkor leszeded a 'bátorság' szót, és onnan kezdve tiéd lesz a bátorság. - Moli most megfeledkezett az óvatosságról.
- Orvosság nevek is vannak azon a fán?
- Vannak hát, hisz tömérdek rajta a betű, és Scrabble-ben annyi fa van, mint a Háború és béke összes betűje. Vagy több. - Moli itt végleg meggyőződött Scrabble létezéséről és Garmon hitelességéről, és attól kezdve együtt - Moli csak óvatosan, nehogy kificamítsa a bokáját- ropták el az új szavakat az olyan útjukba kerülő irományokon, mint a trolibusz szabályzata, vagy a sarki boltban a vásárlók könyve. A két könyvskorpió ugyanis úgy döntött a beszélgetés után, hogy megkeresik Scrabble-t, egyrészt hogy Moli leszedhesse a fáról a 'mindenre jó orvosság'-ot, másrészt hogy Garmon megalkossa a maga történetét, ami a saját szavaiból áll majd, azok meg a fákról lelógó betűlevelekből. Nyugodt időpontot választottak a távozásra, a fiú apja egy Ibsen drámában vadászott valami szerényebb jellemű nőstényre, anyja pedig hosszan integetett utánuk az ablakkeret széléről, és áldotta az eszét, amiért a terhessége alatt az Odüsszeiával múlatta az idejét. És bár Garmonnak nem az Odüsszeusz nevet adta, mégsem volt kétsége fia kalandori képességei felől azóta, hogy nevét a kicsit kapatos, a betűk közt boldogan hazafelé támolygó ifjú apa kitáncolta. 


(a kép innen:nyugdijas.network.hu )