Azok az emberlakta települések, negyedek, amiket mára már minden lélek elhagyott, és csak a falak tanúskodnak arról, hogy valaha hús és vér is járt közöttük, a szellemvárosok. A csernobili katasztrófa gyilkos vidékén, a világválság sújtotta autó-metropolisz gyárnegyedében, vagy a némán elterülő Alföldön is egyre gyakrabban rogynak meg a falak, kopnak el színek az emberkéz gondoskodásának hiányában. Először csak elkorhadnak a kerítés lécei, felpattog a festés a nedves falakon, majd egyre több reggelen vet vetemedett tekintetet a ház ablakszeme a rothadó városra. Az egykor egyenes falak meggörbülnek, mert nem bírják el a hullámzó tetőt, az áporodott padlásszagot, feledik a feljárón koppanó lépteket. Az utolsó lépések zaja rég elhalt, és mikor az emléke is követi, a mezők felől lassan vissza indul az élet, és szépen, finoman kúszva át a repedéseken hálót fon a téglák köré a gaz.
Van még egy hely, ahol mindennél több szellemváros vert tanyát- az emberi lélek. Mert nehezen hiszi el, hogy önmagán kívül soha nem lehet 'minden rendben'..
Túlélheted a saját halálodat, az anyádét vagy a gyerekedét, de hazug ábránd az a kép ami azt mutatja, hogy ha túléled 'utána könnyebb lesz minden'. Nem. Te lehetsz mindössze könnyebb, ha a letaglózó nehézség során elfogadod, hogy eleve súlytalan vagy. Azért kapod azokat a pofonokat, amik térdre kényszerítenek- hogy megérezd, semmi sem vagy valójában, bármilyen nehéz vasmacskákat is kötözöl a bokádhoz pénzből, autóból, falakból, csalóka biztonságból. Semmi sem igaz abból a megfogható gyűjteményből, amit önnön vágyaid szerint szedegettél föl, alakítottál olyanná, mint amilyennek Magadat szeretted volna látni. Építhetsz falakat, házakat, akár egész városokat is magad köré, a világ attól nem lesz könnyebb, nem lesz a te világod, nem leszel benne otthon. Megalkotod a saját, omladozó falú szellemvárosaidat, amiben nem jár lélek, amik körülvesznek, és nem engednek, csupán a saját kísérteted látod átsuhanni olykor a hulló mennyezet alatt. Szép lassan elfelejtesz te is élni, gazként fonja be a lelked a lét értelmének örök kérdése. Amint kívül, úgy belül - mondják.
Mert az épített falak csak díszletek, amiket idővel gyűlölsz majd nézni, hiszen hazudnak neked arról, hogy hogy kell nagyobb lenni, többet szeretni, bölcsebben élni. Szándékod szerint a vágyaidat építed magad köré. Ám kihelyezni őket magadból lehetetlen, attól fényevesztett, groteszk tükörré válnak csak, és meglátod bennük, milyen szánalmas próbálkozássá válnak a belső igényeidre adott külső válaszok... És csalódsz, mert minden háznál van magasabb, minden autónál van gyorsabb, és minden pénznél van több. Csakúgy, ahogy minden hatalomnál van erősebb, minden válasznál biztosabb. De az nem más, mint a magad ereje, amit kérdés meg nem ingat, de árnyék rávetülhet, fal eltakarhatja. A magad vágya, ami mindent elmond rólad, de idegen hang kinevetheti, és a falak árnyéka elsorvaszthatja. Azoké a falaké, amiket építettél, mert nem boldoggá váltál, hanem jóvá. Hatalmassá. Elismertté. Idegen hangok kérdésére adott hazug válasszá-hiszen a magad kérdéseire másoknak válaszoltál. Tudtad, hogy hiányzik valami, de azt nem tudtad meglátni, hogy nem körülötted, hanem benned..
Azt fájó bevallani, nehéz felvállalni. De bátran nézz oda, ahol fájdalmaidat őrzöd, hisz csak azokkal van dolgod, semmi mással, és csak neked, senki másnak. Mert a hiányérzet szülte vágyaid belőled fakadnak, te magad vagy a földjük, egyedül te válhatsz azzá, amit egy valódi tükörben látni akarsz, a környezeted sohasem.
A magad építette szellemvárosokat pedig te is hagyd el, hadd nőlje be a gaz, lassan, hüvelyenként avászkodva be az omló falak közé a nap, a malter és a téglák közé a természet.
Van még egy hely, ahol mindennél több szellemváros vert tanyát- az emberi lélek. Mert nehezen hiszi el, hogy önmagán kívül soha nem lehet 'minden rendben'..
Túlélheted a saját halálodat, az anyádét vagy a gyerekedét, de hazug ábránd az a kép ami azt mutatja, hogy ha túléled 'utána könnyebb lesz minden'. Nem. Te lehetsz mindössze könnyebb, ha a letaglózó nehézség során elfogadod, hogy eleve súlytalan vagy. Azért kapod azokat a pofonokat, amik térdre kényszerítenek- hogy megérezd, semmi sem vagy valójában, bármilyen nehéz vasmacskákat is kötözöl a bokádhoz pénzből, autóból, falakból, csalóka biztonságból. Semmi sem igaz abból a megfogható gyűjteményből, amit önnön vágyaid szerint szedegettél föl, alakítottál olyanná, mint amilyennek Magadat szeretted volna látni. Építhetsz falakat, házakat, akár egész városokat is magad köré, a világ attól nem lesz könnyebb, nem lesz a te világod, nem leszel benne otthon. Megalkotod a saját, omladozó falú szellemvárosaidat, amiben nem jár lélek, amik körülvesznek, és nem engednek, csupán a saját kísérteted látod átsuhanni olykor a hulló mennyezet alatt. Szép lassan elfelejtesz te is élni, gazként fonja be a lelked a lét értelmének örök kérdése. Amint kívül, úgy belül - mondják.
Mert az épített falak csak díszletek, amiket idővel gyűlölsz majd nézni, hiszen hazudnak neked arról, hogy hogy kell nagyobb lenni, többet szeretni, bölcsebben élni. Szándékod szerint a vágyaidat építed magad köré. Ám kihelyezni őket magadból lehetetlen, attól fényevesztett, groteszk tükörré válnak csak, és meglátod bennük, milyen szánalmas próbálkozássá válnak a belső igényeidre adott külső válaszok... És csalódsz, mert minden háznál van magasabb, minden autónál van gyorsabb, és minden pénznél van több. Csakúgy, ahogy minden hatalomnál van erősebb, minden válasznál biztosabb. De az nem más, mint a magad ereje, amit kérdés meg nem ingat, de árnyék rávetülhet, fal eltakarhatja. A magad vágya, ami mindent elmond rólad, de idegen hang kinevetheti, és a falak árnyéka elsorvaszthatja. Azoké a falaké, amiket építettél, mert nem boldoggá váltál, hanem jóvá. Hatalmassá. Elismertté. Idegen hangok kérdésére adott hazug válasszá-hiszen a magad kérdéseire másoknak válaszoltál. Tudtad, hogy hiányzik valami, de azt nem tudtad meglátni, hogy nem körülötted, hanem benned..
Azt fájó bevallani, nehéz felvállalni. De bátran nézz oda, ahol fájdalmaidat őrzöd, hisz csak azokkal van dolgod, semmi mással, és csak neked, senki másnak. Mert a hiányérzet szülte vágyaid belőled fakadnak, te magad vagy a földjük, egyedül te válhatsz azzá, amit egy valódi tükörben látni akarsz, a környezeted sohasem.
A magad építette szellemvárosokat pedig te is hagyd el, hadd nőlje be a gaz, lassan, hüvelyenként avászkodva be az omló falak közé a nap, a malter és a téglák közé a természet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése